8. rész

Szíííjasztook! Megérkezett a legújabb rész, ezúttal ismét Lorától (fú ijesztő, hogy 3. személyben beszélek magamról :DD) és remélem nagyon nagyon nagyon tetszeni fog, erős nyelvezetre felkészülni!! Kellemes olvasást :D

Lora és Fanni♥

Ismered azt az érzést, mikor félsz lehunyni a szemed? Csak fekszel a sötétben, a plafont bámulva és azon elmélkedsz, vajon mit hoz a másnap. Nem mersz pislogni, mert azt hiszed, elragad az álmok világa és a következő emléked már csak az ébresztőórád fülsüketítő harsogása lesz. Inkább csak bámulsz ki mereven a fejedből, és azon gondolkodsz mitől is félsz. Miért nem várod a holnapot, mikor minden nap egy új lehetőség, egy új esély.

Mellkasodhoz szorított kispárnával nézed a fehérre festett plafont, mintha azt várnád hirtelen megmozdul. Bámulod a telefonod kijelzőjét, ami vészesen arra emlékeztet, hogy aludnod kellene. De a szemed mégsem hunyod le, mert rettegsz attól, hogy szempilládra száll az álmok színes pillangója és elrepít téged a szoba sötétjéből. El az álmok birodalmába.

De álmodni rossz. Olyankor egyedül vagy, kiszolgáltatottan, egy olyan csatamezőn, ahol nem te irányítasz. Képeket láthatsz, ijesztő arcokat, félelmetes suttogásokat hallhatsz, mik bekúsznak a bőröd alá és bordáid közt hallod kísérteties nevetésüket. Nem vagy ott fizikailag, mégis érzed a hideget, olyan hideg van, hogy a csontjaidig hatol. Érzed az ereidben fortyogó véred, minden rezdülését, mintha ujjongani kezdett volna és veszett ősi táncot lejtene a vénáid mentén. S hallod a fogaid vacogását, de elnyomja azt a csontjaid zörgésének zaja, ahogy a lelked kiszakad a testedből.

És akkor felébredsz, izzadtságban úszva, könnyes arccal, remegő tagokkal, amik kísértetiesen a csontjaid zörgésére emlékeztetnek. Zavarodott vagy, nem tudod csak ismét egy újabb rémálmot láttál, vagy tényleg megtörtént. Mintha éreznéd, ahogy a mellkasodat szorítja valami, valami belülről. Érzed, ahogy a bordáidnak csapódik valami, majd egy ijesztő, ördögi kacaj kíséretében elhal, és minden megszűnik. Aztán elhitetheted magaddal, hogy téged nem ragadott el semmi, egész éjjel az ágyadon feküdtél, és minden csak a fejedben játszódott. De attól nem félsz, hogy te ragadtál el valamit? Hogy valami szörnyűt hoztál el és szabadítottad rá a világra?

Remegő kézzel törölgeted le a homlokodon gyöngyöző izzadtságcseppeket, amik az éj leple alatt, alattomosan kúsztak bőrödre, ahogy a félelem könnyel áztatta el meggyötört arcodat, míg elméd egy sötét háború helyszínévé vált, ahol te sosem nyerhetsz. A rémálmaid mindig eltaposnak. És te, félve az ismét közelgő kudarc tudatától, inkább homályba taszítod az emlékeid, amik majd elalvás előtt mind megrohamoznak, hogy megkeserítsék álmaidat és ébren töltött utolsó perceidet. Félelemmel kelsz, és rettegve zuhansz álomba. Mondd, ismered ezt az érzést?

 De a rémálmokkal az a baj, hogy nem tudsz felülkerekedni rajtuk. Hirtelen rohamoznak meg. De az előtte lévő érzés, akár a vihar előtti csend. Aztán lecsapnak, hirtelen akár egy tornádó. S akkor törnek rád, mikor a legsebezhetőbb vagy. Tomboló vihar épében jelenik meg a békés óceánod fölött. Hullámokat vet, örvényeket hoz létre, amelyek a mélybe rántanak. Hínárok csavarodnak a lábadra és egyre csak húznak lefelé. Hullámok csapnak az arcodba és ostromolnak, amíg a fejed a víz alá nem kerül. Csak nyeled a sós vizet, csípi, marja a torkodat, ahogy a tüdőd megtelik vele, kiszorítva a levegőt belőled. Megfulladsz a rémálmaid, kavargó, sötét tengerében, minden éjjel. De a legrosszabb az, hogy a rémálmok nem mindig alvás közben törnek rád.

Képzeld el, hogy kilépsz az utcára. Érzed a közelgő rossz előjelét. Érzed, ahogy a szél sejtelmesen süvít el melletted, mintha terelni akarna téged, a megfelelő irányba vezetni téged. És te hallgatsz rá, követed azt, amit a természet súg neked.  Lépteidet összehangolod a világéval. Mert te vagy a világ és a világ vagy te. És akkor meglátod. Szinte a szívedbe mar a fájdalom. Olyan intenzív, mintha valaki keze mászkálna a mellkasodban a szívedet szorongatva. Fáj, szétszakít, összetör. Tombolásra késztetet.

És azt az érzést ismered, mikor a legrosszabb rémálmoddal szemtől szemben állsz? Azt mondják; nézz szembe vele. Megteszed. És akkor… ő visszanéz rád! Ott áll az ajtódban és bámul téged, meghökkenve, támadásra készen. Akár egy sebesült állat, akit ha sarokba szorítanak, darabokra tud téged tépni. Vicsorog rád, támadásra kész, pedig ő tolakodott be a te területedre. És akkor ráeszmélsz. Ellépsz a tükör elől, melyben eddig azt hitted rémképet látsz. Elszakítod a tekinteted az üvegtől, melyben rémálmot látsz megtestesülni és ténylegesen a szemébe nézel. Hallod, ahogy hangot ad ki magából. Ott áll előtted, a megtestesült félelmeid egyetlen fizikai anyaggá összeállva. Ennek a félelemnek a neve: Terra Clarke

- Neee! - sipákolta.

- Te meg mi a büdös lószart keresel itt Clarke?! - kiabáltam rá.

Nem válaszolt, csak idegesen elkezdte lóbálni az ajtót, újra és újra és újra megnézve a számát, mintha azt hinné, egyszer csak megváltozik.

- Te hülye picsa, mondd, hogy nem ez az A12-es szoba és te csak rontod itt a levegőt! - morgott dühösen.

- De igen, és ez számodra tiltott terület, úgyhogy kotródj innen - válaszoltam fintorogva. - Vagy én rugdoslak ki innen, bár akkor fertőtlenítő fürdőt kell majd utána vennem.

- A rohadt életbe! - üvöltött.

- Tipli van! Máshol köpdössd szét a baciijaidat! - fintorogtam a gusztustalankodásán. - Undorító vagy.

- Ezt megszívtuk, Devine. Vonszold arrébb az orbitális méretű hátsófeled, mert nem férek be tőle az ajtón! - lökött félre, majd, egy nagy bőröndöt tologatva belépett az ÉN TERÜLETEMRE! - Hello szobatárs!

- Ne szórakozz velem Clarke, mert most baszlak ki az ablakon! - kiabáltam rá.

- Hát rajta, de vigyázz, még letörik a kis pink körmöcskéd! - vonta meg a vállát és azonnal befoglalta az egyik ágyat.

Ezt nem hiszem el! Mi a franc folyik itt? Mióta megérkezett ez a vöröske csak vonzza a bajt. Először ráhajt Olira, aki emiatt kidob, ő lett a szobatársam, és miatta még csak búcsúszex sem volt, mert ránk nyitott. Ma is a kávézóban láttam én, hogy bámulta, hiába játssza meg magát. Miután eltakarodott, Olival ott is veszekedtünk és mire hazaérek a nyugodt kis szobámba, mi fogad? Beköltözik ez a repedtsarkú picsa? Az a vöröske valami átkot szabadított rám!

- Takarodj innen a fenébe! Most már elegem van. - akadtam ki. - Tegnap a vöröske, ma a nagypofájú, holnap mi jön? Beköltözik az igazgató, baszod?!

- Nem tudom, de hidd el én sem csattanok ki az örömtől, amiért a te kipingált, rusnya pofádat kell bámulnom, elhiheted! - kiabált.

- Oké, nyugodjunk le, kezeljük higgadtan a dolgokat! Lemegyünk szépen ahhoz a nagyseggű, zsírpacához és elküldjük a kurva anyjába, ha nem basz téged át más valaki nyakára, mert én nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni veled! - ment fel bennem teljesen a pumpa.

- Lányok, nyugodjatok meg, biztosan el lehet intézni valahogy - szólalt meg az ajtóban hallgató Benett is.

- Pofa be! - üvöltöttünk rá egyszerre a nagypofájúval.

- Én csak azt akartam mondani, hogy mellesleg az én szobámban is van még 1 szabad ágy, de mellettem vagy alattam is aludhat valamelyiktök. - kacsintgatott.

- Ó, igen nagyfiú? - néztem rá azzal a tekintettel, amitől mindenkinek megszűnik a vérkeringése egy pillanatra. - Lehet, hogy sok pasival voltam már, de olyan mélyre nem adom, hogy te is közéjük tartozz, cukipofa. - vágtam a pofájába. - Ha kanos vagy, intézd el magadnak. Vagy tudod mit? Kettőt egy csapásra. Clarke, tessék itt egy balfasz, akinek lenne gusztusa hozzád! - vigyorogtam rá. - Nem mintha veled lenne bajom, cukipofa. Mondjuk egy menetre jó lennél talán. Ugye már nem vagy szűz?

- Meddig akartok még tárgyalni a szexuális vágyaitokról, mert akkor egyedül megyek le az igazgatónőhöz. - szólt közbe Ms. Nagypofa. - Azalatt még egymásnak is ugorhattok. De gyors menet legyen, mire visszaérek a cuccaimért nem akarom senkinek a semmijét se látni vili? És ha folt lesz bármin is ami az enyém…halottak vagytok!

Ekkor meghallottam valamit. Egy förtelmes hangot. Kutyaugatást! És meg is láttam. Ott lapított a fiú lábai között, fülét farkát behúzva. Kinyírom!

- Mi ez a dög?! - üvöltöttem Clarke pofájába. - Te idehoztál egy rühös, bolhás kutyát?! Egy büdös dögöt az én szobámba!!! Takarodjatok innen! Mindketten!

- Ő Wes. Nem dög, és ha még egyszer ilyeneket mondasz rá, megtépkedem a csinos kis szőke fürtjeidet, oké? - kiabált rám, majd megsimogatta azt a dögöt. - Takard el a szemed Wes, sokkoló jelenet lesz, ha ezek itt egymásnak esnek, azt elhiheted!

- Hahaha, nagyon vicces, Clark. De csipkedd magad és vonszold lefelé a nagy seggedet a lépcsőn, nem érek rá egész nap! - siettettem - Te meg tűnj az utamból, blöki! - morogtam rá a kutyára. - És, ha szétmered rágni a Gucci táskámat vagy bármelyik lakkcipőmet, a párját feldugom a seggedbe!- mentem a többiek után. - És ha a szőnyegre hugyozol… - fordultam még vissza a lépcsőről.

- Gyere már te picsa! - kiabáltak rám.

- De igazgatónő!! - kiabáltuk egyszerre, mikor nemet mondott, arra hivatkozva, hogy nincs több szabad szoba. - Én nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni vele, meg a büdös kutyájával!

- Én meg nem fogom mostantól az ő hülye pofáját bámulni minden nap, meg hallgatni a nyögdécselését, mikor minden nap mással huzatja meg magát!

- Terra Clarke, vigyázz a szádra! - csapott az asztalra. – És már mondtam, nem tudok mit kezdeni a kicsinyes problémáitokkal! Nincs több szoba! De ilyen hangnem után, még ha lenne, sem engedélyezném, hogy bármelykőtök is odaköltözzön. Csak azt a szegény új kislányt sajnálom, hogy ilyen két kiállhatatlan szobatárat kapott! És most tűnjetek a szemem elől! - morogta dühösen, így jobbnak láttuk, ha szépen fület, farkat behúzva kihátrálunk. Majd hallottuk a Tv félreismerhetetlen bekapcsolását jelző hangot, majd Ms. Garcia hüppögését, ahogy a brazil szappanoperájához dumál.

- Ó, Juan-Carlos, te szégyentelen! Magára hagyod szegény Juanita-t? Elhagyod Estefania-ért?! Te szégyentelen! - szipogott és kiabált.

A nagypofájúval fintorogva egymásra néztünk.

- Na menjünk innen - távoztunk el Juan-Carlos szerelmi ügyeitől jó távolra.

- Na szép, és most mi a faszt fogunk tenni?! - duzzogtam.

- Hát, nincs más lehetőségünk, mindketten ott maradunk és reméljünk egyikünknek sem lesz kedve kést döfni a másikba, mikor az elaludt. - válaszolta sértettem.

Mindketten duzzogva, fortyogva vonultunk fel a kollégium lépcsőin, úgy dörömbölve rajta akár egy feldúlt elefántcsorda. Jó, mondjuk Clarke is velem volt, így nem csoda, hisz tényleg egy elefántra emlékeztető hátsóval rendelkezik.

- Én ezt nem bírom elviselni! - huppantam le az ágyamra.

- Hidd el, nekem sem a legnagyobb álmom volt, hogy a te pofádat bámulhassam. - dobta le magát a másik ágyra, amit mostantól kinevezett a saját ágyává.

- Szabályokra van szükség! - ajánlottam fel.

- Egyetértek - nyögte bele a párnába. - Fúj ez büdös.

- Akkor költözz haza anyucihoz, ott frissen mosott párnák lesznek, nem fogsz hiányozni, csácsá! - integettem.

- Nem megyek el te hülye lotyó! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! – mondta, mire grimaszoltam neki egyet.

- Szóval a szabályok! - kezdtem volna bele.

- Lemaradtam valamiről? - érkezett meg a vöröske.

- Hello, szobatárs! - ugrott fel a barna és egymás nyakába borultak.

- Hát te meg, mit keresel itt? - lepődött meg.

- Beköltözöm. Már nem csak neked kell majd elviselni ezt a házisárkányt!

- Jajj elég legyen a leszbishowból! - morogtam. - Éppen a szabályokat fektetjük le!

- Hallgatunk! - nyögte Clarke.

- A cuccaimhoz nem nyúltok! - mondtam fennhangon. - A pasijaimhoz nem nyúltok, ez főként rád vonatkozik vöröske! - mutattam rá!

- Kenna vagyok! - nyögte feldúltan.

- Nem vágtok bele a szavamba! - mordultam rá. - Kussba maradtok este, mert aki nem hagy aludni azt megölöm! És nem szóltok bele a dolgaimba. Azzal fekszem össze, akivel akarok, ahol akarom, amikor akarom! Remélem megértettük egymást!

- Akkor most mi jövünk! - kezdte Clarke. - Te sem nyúlsz a mi cuccainkhoz. Felőlem ott kefélsz és azzal, akivel akarsz, de ide senkit ne merj felhozni, vagy mindkettőtöket kidobunk az ablakon! - morogta. - És nincs semmilyen szívatás!

- Megegyeztünk! - nyögte.

- Ja és Wes! Ő marad, és hozzá nem nyúlsz! - tette hozzá!

- Ez nem volt benne az alkuban, lekésted, így jártál, a blöki megy! Vagy veled, vagy nélküled! De megy! - röhögtem a pofájába.

- Wes? Ki az a Wes?! Úristen Terra, nem hozhatsz ide egy pasit! Megegyeztünk! - sipákolt.

- Demokrácia! - kiáltott fel Clarke. - Kenna dönt!

- Mi? Én ebben nem akarok részt venni! - emelte maga elé védekezően a kezeit.

- Ő Wes - mutatott a kutyára, aki most bújt elő az ágya alól.

- Ez nevetséges, az a dög nem maradhat! - akadtam ki.

- Kenna! Kérlek! - nézett rá könyörgően.

- Engem nem zavar - nyögte ki végül. - Feltéve, ha nem piszkít sehova, és nem rágja szét a dolgaimat.

- Igen! - kiáltott fel. - Wes marad!

- Rendben, maradjon a blöki! De fürdesd meg, ne bolházzon össze mindent, és ha bármi bajt okoz, én magam baszom ki innen, de akkor veled együtt! Ja és ha vonyítani meri a holdat, felrúgom aszteroidának, hogy közelebbről szemlélhesse!

A nagypofájú csak elvigyorodott és megölelte a szőrös blökit, miközben idegesítő vinnyogó vihogásban tört ki. Egy pillanatra megsajnáltam a blökit, amiért ezt a sipákoló idiótát kellett elviselnie, aki a fülébe vonyított.

A kutya vagy a nagypofájú vagy mindkettejük vinnyogása egy pillanat alatt átment tücsökciripelésbe, vagy valami pittyegő hangba, mikor rápillantottam a telefonom kijelzőjére. Hatalmas betűkkel villogott a hatalmas képernyőm közepén egy kép rólam és Oliról, valamint „Oli <3” ide-oda ugrált a kijelzőn.

- Szia - vettem fel egy nagy sóhaj kíséretében.

Örültem, amiért felhívott, miután 2 nap alatt 2szer összejöttünk és 4szer szakítottunk, néha még úgy is, hogy együtt sem voltunk. Bár azok után, ahogy ma a kávézóban beszélt velem biztosan bocsánatot akar kérni és könyörögni, hogy fogadjam vissza, amit én el fogok játszani, hogy nem tudom, mit akarok, mert nagyon a lelkembe gázolt, de a végén végül nagy nehézségek árán hagyom magam meggyőzni és megígértetem vele, hogy ez az utolsó lehetősége, és ha elcseszi, soha többé ne akarjon tőlem semmit. Pedig én leszek a legboldogabb, ha visszajön hozzám. Nem arról van szó, hogy elsöprő szerelmet érzek iránta, inkább csak vonzódunk egymáshoz, lelkileg de főleg testileg, mert az összes eddigi kapcsolataim közül (volt jópár) vele a legjobb az ágyban.

- Szia - szólt bele letörten.

- Ne hallgatózzatok kéjenc pletykapatkányok - förmedtem az idegesítő szobatársakra, miközben kezemmel befedtem a telefonom hangszóróját, hogy Oli ne hallja, majd bevonultam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

- Szerezzünk füldugót - szűrődött be a nagypofájú hangja. - Ezek virtuálisan, telefonon keresztül akarják csinálni, undorító… én pedig nem akarom hallani a nyögéseit.

- Pofádat befogod, Clarke! - kiabáltam ki.

- Figyelj, Nixie…- kezdte nehézkésen. - Nem tudom, mostanában mi van velem, velünk… - habogta. - Egyszerűen túl sok a feszültség, mindkettőnkben és egymáson vezetjük le és csak kiabálunk egymással. És én ezt már nem bírom.

- Te most szakítani akarsz? Amikor éppen hivatalosan nem is járunk, mert szünetet kértünk? - kiabáltam.

- Nem! Erről szó sincs! - habogta. - Én csak, tudod jó ideje együtt vagyunk már, és nem akarom, hogy ez megváltozzon, de most szükségem van egy kis szünetre, hogy rájöjjek mit is érzek irántad.

- Szóval, szünetet kérsz, amikor éppen szünetet tartunk? Szünet a köbön?! - nem fogadtam túl jól.

- Valami olyasmi és a szünet a szüneten, az nem köb… hanem négyzet, de nem is az eszedért bírlak - vihogott.

- Ez nem volt szép! - förmedtem rá. - Én sem kritizállak, amiért olyan ostoba vagy, hogy azt hiszed szüneteltetni tudod ezt a kapcsolatot, pedig mindketten tudjuk, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül!

- Majd meglátjuk! Most a kapcsolatunkat meghagynám a szigorú baráti zónában, hogy rájöjjek mit is jelentünk egymásnak. Remélem megérted.

- Persze, hogy megértem - erőltettem magamra nyugodt hangnemet. - Hívj föl, ha észhez tértél, vagy annyira kanos leszel, hogy már nem bírod ki nélkülem, addig is hagyj békén! - csaptam rá a telefont, majd egy nagyot ütöttem a csempézett falra. - Az összes pasi szemét dög! - üvöltöttem föl, majd betrappoltam a szobámba az ágyra dobtam magam, és a fejemre húztam a takarót.

Mintha a legrosszabb rémálmom kel volna életre, már nem bennem élt, hanem én éltem át minden egyes elátkozott pillanatban. Mindig is tudtam, álmodni rossz. Olyankor egyedül vagy, kiszolgáltatottan, egy olyan csatamezőn, ahol nem te irányítasz. Képeket láthatsz, ijesztő arcokat, félelmetes suttogásokat hallhatsz, mik bekúsznak a bőröd alá és bordáid közt hallod kísérteties nevetésüket. Nem vagy ott fizikailag, mégis érzed a hideget, olyan hideg van, hogy a csontjaidig hatol. Érzed az ereidben fortyogó véred, minden rezdülését, mintha ujjongani kezdett volna és veszett ősi táncot lejtene a vénáid mentén. S hallod a fogaid vacogását, de elnyomja azt a csontjaid zörgésének zaja, ahogy a lelked kiszakad a testedből. Mindezt pár kegyetlen szó miatt, amik lyukat égetnek a lelkedbe, amely szépen lassan, rothadva felemészt és többé semmi sem marad belőled, csak az üvöltő üresség, ami kitölti a tested minden zugát és már csak a saját fájdalmas suttogásodat hallod, amivel őt hívogatod, de ő nem jön.

Wááááá Remélem tetszett!! Komiknak örülnénk :DD Sok sok puszi, láw, szeretünk mindenkit :D

Cup-cup Lora & Fanni♥