4. rész

 Sziasztok!:) Megérkezett az újabb rész, egy újabb lány, egy újabb történet. Előre szólok, nem minden az aminek látszik, ne ítéljetek azelőtt mielőtt megismernétek őt, mert lehet, hogy az első róla szóló részből nem derül ki semmi az ő múltjából. Wááá, és most jön;

De előtte még: Nagyon Boldog Szülinapot Szilvi!!!! Szeretünk!!

A társadalom megváltoztathat. Formázhat, kedvére mázolhat, gyúrhat, faraghat egészen addig, amíg a saját képére nem formál, amíg már semmi nem marad belőled. Előítéletek. Ezek formálják a mai társadalmi rétegeket. Ha nem vagy gazdag, szép, híres vagy sikeres, akkor senki nem vagy. Csak egy gyönge fűszál a mezőn, amit a szél kedvére téphet, szaggathat, egy apró kavics a folyómederben, ami képtelen ellenállni a sodrásnak, és a víz nem áll meg. Mossa, koptatja, tovalökdösi, más élethelyzetbe kényszeríti, saját tudta vagy akarata nélkül.

Ez a mai társadalom. Szabályoz, kontrollál, irányít, befolyásol, nem hagy szabad választást. Saját kedvére formál, alakít, mígnem saját képére formál és csak egy elveszett szürke árny vagy a tömegben. Egy bábja régi énednek, akin a valóság, a társadalom úthengere keresztülhajtott. A folyamatos megfelelni vágyás, a tökéletességre való törekvés, mások eltiprása saját érdekünkben. Nem számít kin kell keresztülgázolni. A lényeg, hogy elérjük, amit magunk elé helyeztünk kitűzött célként.

Ítélkezünk és egy romlott világot alakítunk magunk köré. Tudatosan és tudatlanul változtatunk. Megmásítunk dolgokat, leromboljuk azt ami különlegessé tenné, hogy olyan felszínességet kapjunk, mint amilyen mindenki más. Nem számítanak az akadályok, az eléd gördülő buktatók, csak a célt nézed és nem törődsz azzal, hány emberen gázolsz keresztül az eléréséért.

Azt mondják az ember tanul a saját hibáiból. Hogy egy elhamarkodott, elrontott tévedésből csak okulni tud, megtanulja a leckét, hogy legközelebb ne kövesse el ugyanazt a hibát. De mi van akkor, ha az elhibázott dolgokban nem találjuk az értelmet? Vagy ha lelkünk mélyén megbúvó vágyaink törnek elő tetteink tükrében?

Hogyan cselekedhetnél helyesen, ha azt sem tudod mi számít helyesnek vagy helytelennek ebben a romlott világban? Ki dönti el mi a jó s mi a rossz? Ki ítélkezhet felettünk, hogy meghatározzon minket, bennünket, a halandó világ embereit?

S hogyan okulnék tetteimből, ha az utána vont következményekből nem tanulom meg tettem miért volt rossz. S miért ne ismételném meg, ha dermedt lelkem mélyén tiszta szívből vágytam rá, hogy megtegyem? Ki állítana meg benne, ha én meg akarom tenni? Főleg most, hogy tettem olyan büntetéssel járt, ahol az ítélkező kezek már nem érhetnek utol.

New York, álmaim városa, vágyaim megtestesülése, bűnbe esésem és helytelen tetteim lakatlan szigete. Szülővárosom, mit otthonomnak vallok, hol megszülettem, s először felsírtam. Melynek nyüzsgő utcáit róttam, a felhőkarcolók lábainál buliztam, s a város szimbólumaként ácsorgó szobor fáklyájában részegen fetrengtem. Ahol felnőttem, s ahonnan száműztek egy hiba miatt.

Milliárdos szülők egyetlen gyermeke vagyok, a szemük fénye, ki mindent örököl majd, habár nem vagyok tulajdon vérük. A nevelőapám a híres vállalat, a Devine’s Company tulajdonosa, Grayson Devine. A nevelőanyám Barbara Devine, egy divatcég igazgatója és elnöke, valamint a tulajdoni jog is az ő kezében van. Bár a nyilvánosság előtt tulajdon gyermekük, saját vérük vagyok.

És itt vagyok én, Nixie Devine, az örökbe fogadott gyermek, a tipikus milliárdos csemete, apuci és anyuci szeme fénye. A tanulás nem az erősségem, de minek? Úgyis milliárdokat fogok örökölni amiből nem csak én, de még a dédunokáim is gondtalan boldog életet élnek majd, valamint én fogom átvenni anyám sikeres cégét, úgyis egy divat diktátor vagyok már most. A suli legnépszerűbb csaja, a lány akire mindenki hasonlítani akar, a gyönyörű szőke bombázó, a szurkoló csapat kapitánya, aki az iskola leghelyesebb és legmenőbb pasijával jár. Legalábbis sikerül megint elnyernem ezt a címet, mivel nemrég minden megváltozott.

Apuci pici hercegnője voltam mindig is, de apuci kicsit kiakadt a hercegnőjére, mikor a vártnál sokkal korábban jött haza és olyat látott, amit nem kellett volna. Apuci eddig érintetlennek hitt hercegnője éppen akrobatikázott az ágyban az ő hercegével. Az ő egyetlen virágszála a szeme előtt szeretkezett, az apám számára eddig soha nem látott fiúval.

Ez számít akkora hibának? Hiszen védekeztünk, lehet, hogy szőke vagyok, de nem vagyok ostoba! Most mondja meg valaki, miért baj az, ha majdnem 17 évesen lefekszem valakivel? És ez miért számít ekkora bűnnek anyámék szemében? A középkorban már 14 évesen házasodtak, én meg nem feküdhetek össze 16 és háromnegyed évesen azzal, akivel akarok? Hát milyen világban élünk?

Kis híján tragédiába fulladt minden. Az általában higgadt, kissé idősödő apám teljesen elvesztette az eszét, szegény fiút, akinek nem emlékszem tisztán a nevére, talán Jeremy, vagy Joshua lehetett, majdnem kivágta az ablakon, de szerencsére sértetlenül megúszta, fogjuk rá.

Az volt az első alkalom, hogy az apám kezet emelt rám, majd olyan dolgokat vágott a fejemhez, amik egy életre a lelkembe vésődtek, bár legbelül tudtam, hogy nem igazak az ő szájából hallani végzetes volt. Aztán, mikor anyámmal közös megegyezésre jutva eldöntötték, hogy a New York-i életvitel a hibás ezért és elküldtek egy több száz kilométerre fekvő Nyugat-Virginiai kisvárosba, elkerülhetetlen volt, hogy apám szavai be ne bizonyosodjanak.

Ha csinos vagy, fiatal és népszerű, a társadalom megbélyegez. Elítél, annak titulál, ami igazából nem vagy és ha már a külvilág úgyis azt hiszi rólad, mi akadályozna meg abban, hogy azzá ne válj, amit rólad állítanak. Ezzel megmásítják az életedet, egy hiba miatt elítélnek és te örökre abban a mókuskerékben ragadsz, ami újra és újra elég görgeti az akadályokat, amiket már nem tudsz kikerülni, átugrani vagy figyelmen kívül hagyni, mert akkor eltaposnak.

Charleston-ba küldtek az első távolsági busszal. Egy undorító mocskos busszal és arra köteleztek, hogy beköltözzek az iskola undorító kollégiumába, ahol ki tudja előttem milyen helyekről jövő emberek lakhattak. Még a gondolattól is borsódzott a hátam, mikor először beléptem a számomra kijelölt szobába. Egyedül voltam, nem volt szobatársam, de talán ez így volt a legjobb, nem kellett osztoznom ezen a szemétdombon. Jó, hogy a környéken van egy egész jó takarító szolgálat, akik teljesen baktériummentésítették a szobát. Az ágyneműt elégettem a kollégium kertjében és vettem helyette tiszta ágyneműket, a megfelelő színben és anyagból. Sikerül túlélnem, a mocskos Charlestoni közemberek világát.

Apu zárolta a hitelkártyámat és helyette pár havonta küldött pénzt vagy személyesen adta oda, mikor hazalátogattam néha. Utáltam ott lenni mégis ritkán mentem haza, az út több órányi volt és én meg utáltam azokat a mocskos buszokat. Meg különben is, találtam jobb elfoglaltságot.

Hamar az iskola királynőjévé váltam. Bekerültem a szurkolócsapatba, kitúrtam a vezető szurkolót a helyéről és én lettem a csapatkapitány, szépségemmel meghódítottam mindenkit, kavartam a helyes fiúkkal, néhányukkal komolyabb kapcsolatom is volt, ami általában a fiú hálószobájáig tartott, utána közös megegyezés alapján elváltunk, majd mikor megszereztem magamnak a suli leghelyesebb, legnépszerűbb, legszexibb pasiját, már mindenki az én kegyeimet leste.

Ismét a New Yorki csajszivá váltam, a lánnyá, akire mindenki hasonlítani akart, akire mindenki irigykedett, akit csodáltak, titkon utáltak, de mégis ő akart lenni mindenki. És én dicsfényben úszva élveztem, ahogy mindenki megbámult, mikor végigvonultam a folyosón.

Ez ma sem volt másképp. Az egész iskola elnémult, mikor besétáltam az iskola kapuin, a tömeg valósággal kettéoszlott előttem, utat engedve nekem. Senki nem szólalt meg, de mikor elmentem mellettük hallottam, hogy a rövidnadrágomat dicsérik, vagy talán az alatta húzódó feszes bőrfelületet? A cipőmről is hallottam, hogy milyen jól néz ki, hát nézzétek csak nektek úgyse lesz soha ilyenetek, személyre szabott, egyedi tervezésű, egyenesen Milánóból érkezett nekem. Néhány stréber valósággal matek példákkal kezdett dobálózni, hogy ki nyithassa ki nekem az ajtót, majd a focicsapat bal hátvédje keresztülgázolt rajtuk és ajtót nyitott előttem.

Apuci azt hiszi, hogy én most ezt büntetésnek fogom fel, amiért egy teljesen idegen városban vagyok, idegen emberek között, egyedül, magányosan, egy vallásos iskolában, szerencsére most az egyszer elnézett valamit és nem a szomszédos Áve Máriát éneklők iskolájába dugott be.

Ahogy végiglejtettem a folyosón, mindenki felém fordult, csak két szempár meredt másféle. Bosszantott, eldöntöttem, hogy porig alázom őket, de aztán rájöttem, hogy ő nem más, mint Oliver Handrix a suli sztár vízilabda játékosa, aki nem mellesleg a jelenlegi pasim, már 2 hónapja. Valami vörös fruskával bájcsevegett. Egyszerűen irritált.

- Olííí! - kiabáltam rá, majd odarohantam. - Szívem, ő már foglalt, keress magadnak valami szingli pasit – förmedtem rá a lányra, aki lányos zavarában, azonnal odébbállt.

- A folyosó végén balra! - kiáltott utána Oliver. - Ezt most miért kellett?! - förmedt rám.

- Hogy miért kellett?! Te nem láttad, hogy nézett rád? A kis fruskának meg kell tanulni hol a helye. - válaszoltam. - Legközelebb nem leszek ilyen elnéző vele, ha meglátom a közeledben.

- Elegem van! Most már abba is beleszólsz kivel beszélhetek és kivel nem?! - tette fel a költői kérdést idegesen - Elegem van a féltékenységi rohamaidból! Végeztem!

- Te most szakítasz velem? - horkantam föl.

- Jól hallottad! - flegmázott, majd elfordult és elsétált.

- Oliver! - kiabáltam utána. - Oliver Handrix, azonnal gyere vissza - kiabáltam utána, az egész iskola szeme láttára, de ő nem jött vissza, még csak hátra sem nézett többé.

Idegesen trappoltam utána, nem érdekelt, hogy a bámészkodók ebből milyen szaftos pletykákat fognak kreálni, csak ő érdekelt, mert ő volt az első olyan fiú, akit tényleg szerettem, vagy valami olyat éreztem iránta, hogy nem csak egy menetre kellett. Nálam ez már nagyon is sokat jelentett.

Sejtetem hová megy, mindig elbújt az ő rejtekhelyére ha egyedül akart lenni. Pár perc múlva becsöngetnek az első órára, de nem zavart, nem mintha időben bementem volna, vagy egyáltalán bementem volna. Apu nagy összeggel támogatja az iskolát, így semmi bajom nem származhat belőle, max szerzek hamis igazolást az orvostól, hogy rosszul lettem, vagy hamisítom anyám aláírását. Nem nagy ügy.

- Oli - szóltam utána, mikor beértem őt. - Beszéljük ezt meg!

- Nixie, egyedül akarok most lenni! Kérlek, hagyj békén! - mondta nagyot sóhajtva.

- Ne csináld ezt baby, tudod, hogy utálom, ha veszekedünk! - lépkedtem hozzá közelebb és hátulról átkaroltam a vállát.

- Komolyan mondom, hagyj békén! Nem akarlak megbántani, úgyhogy addig menj amíg szépen mondom! - förmedt rám, anélkül, hogy rám nézett volna.

- Amiatt a lány miatt van minden igaz? A kis vöröske miatt, ugye? - támadtam azonnal.

- Már megint kezded! Neki semmi köze hozzá, hozzánk! - kapta fel a vizet. - Csak elkísértem őt, mert új és nem tudja mi hol van. Ennyi az egész, de te odacsörtettél és szegényt szinte elküldted a fenébe!

- Jajj Oli, nem tudtam! Most ezért vagy kiakadva?! Nem lehet mindenki tökéletesen tájékozott! - válaszoltam.

- Akkor talán kérdezned kellett volna, mielőtt ráförmedsz! - kiabált.

- Miért érdekel téged ennyire? Miért véded őt?! Én vagyok a barátnőd, nem ő?! Vagy talán amint beszambázott a képbe engem kidobsz?! - kiabáltam.

- Neki semmi köze ahhoz, hogy kidoblak! Végeztem Nixie, nem bírlak tovább elviselni! - üvöltötte. - Elegem van a folytonos féltékenységi rohamaidból, az alaptalan gyanúsítgatásokból, mikor én semmi rosszat nem csinálok! Már barátkoznom sem szabad?! Végeztem veled! Köztünk vége!

- Igazad van! Jobb lenne szünetet tartani! - válaszoltam. - Mindketten megnyugodnánk egy kicsit.

- Nem szünetre van szükségem, mert semmi nem változna! Szakítok veled, Nixie! - kiabálta.

- Te nem szakíthatsz velem! - akadtam ki.

- Dehogynem, pont most tettem meg! - vágta rá, majd otthagyott és elsétált, de ezúttal nem mentem utána.

Ez az egész amiatt a vöröske miatt van! Ezért még megfizetsz drágám! Alaposan megbánod, hogy kikezdtél az iskola királynőjének pasijával, tomboltam. Bebizonyítom neked is Oli, hogy hiba volt őt választani helyettem, bebizonyítom mindenkinek mekkora szerencsétlenség az a kis drága!

Csörtetve vonultam végig a kollégium folyosóin, vad lépteimtől zengtek a padlók és remegtek a falak. Úgy fújtattam akár egy felajzott vadbivaly, legszívesebben az első utamba kerülő dolgot, nem számít, hogy ember vagy tárgy, széttéptem volna. A lépcsők recsegtek, ropogtak a lábam alatt, mikor szinte elefántcsordaként caplattam fel rajtuk. A tanítás már elkezdődött, így meglepődtem, mikor az emeletről hangokat hallottam. Ki merészel lógni az órákról, és zavarni az önmarcangolásomat, amikor egyedül akarok lenni. Most jólesett volna egy kis ecstasy vagy egy kis kokó, hogy eloszlassa a fejem fölött összegyűlt sötét fellegeket és ellazítson, vagy egy jótékony lerészegedés vagy egy jó kis szeretkezés egy alig 2 perce ismert sráccal, vagy akár egy ismerttel, bárkivel. Le kellett vezetnem valahogy a feszültséget.

Szó szerint ledermedtem, mikor a szobám előtt megláttam egy nagy, fekete bőröndöt. Ez két dolgot jelentett. Két szörnyű dolgot és nem tudtam eldönteni melyik a rosszabb.

1. Valakit beraktak mellém, és osztoznom kell vele ezen a szemétdombon.

2. Rémes ízlése van, ha ilyen fekete bőröndje van és nem pink!

Úgy voltam vele, hogy most egyikkel sincs időm foglalkozni, csak le akartam vágni azt a förmedvény bőröndöt a lépcsőn és jó messzire eltüntetni a közelemből. Már ragadtam volna meg, hogy melegebb égtájra száműzzem, mikor az ajtóban felbukkant egy nagy lángcsóva. Ami a lány haja volt tulajdonképpen. A pumpa most már tényleg a maximumra szökött fel bennem és szinte lángoltam a dühtől. Nem elég, hogy a pasim csúnyán kidob, nem elég, hogy lesz egy rossz ízlésű szobatársam és pont neki kell lennie, ennek a vörös fruskának, aki miatt Oli dobott?! Ilyen nem létezik! Ilyen nincs! A fejem szinte lángolt, mikor meglepődve hátrébb lépett, hogy beengedjen én pedig fújtatva rontottam be a szobába. Fokozódott a dolog, mivel nem egyedül volt. A szívem megállással fenyegetett, mikor megláttam az ősellenségemet a szoba közepén, nagy vigyorral az álnok pofáján. Ugye ő nem jön ide mellém, mert vagy őt ölöm meg vagy magamat!

- Te meg... - sziszegtem. - Mi a franc?! Te meg mi a jó büdös fenét csinálsz itt?

- Szia - mosolygott bájosan. - Kenna vagyok, és én leszek a szobatársad - nyújtott kezet, amit nekem eszem ágában sem állt elfogadni.

- Nixie - köptem oda neki. - Vezető szurkolólány, a diáktanács elnöke, jövőbeli diákigazgató jelölt és a suli sztárjátékosa, Oliver Hendrix barátnője! - vigyorogtam rá, mire kicsit elkomorult. - És mivel láttam, hogyan bámultad őt csak szólok, hogy ő már foglalt! Keress magadnak mást szivi! Tudok mutatni neked pár kevésbé kretén strébert ha szeretnéd. Ők a neked valók. Oli túl nagy falat neked! De nyugi, nincs harag, amiért egyáltalán azt hitted érdeklődik irántad!

A lány arcáról szinte lefagyott a mosoly és inkább elhátrált. Bezzeg a nagypofájú természetesen nem állhatta meg, hogy bele ne szóljon, ő nem tudott kussban maradni. Várt egy pillanatot, majd megszólalt, mintha csak kérdezné:

- Én úgy tudtam, csak volt barátnője. Ma kidobott, nem? - pofázott bele. - Méghozzá a fél iskola füle hallatára. Csúnya lehetett.

- Hát nem! - emeltem fel a hangomat. - Felháborító, hogy ilyen alattomos pletykák terjengnek rólunk a hátam mögött. Minden a legnagyobb rendben köztünk! És különben is, neked semmi közöd hozzá, Clarke!

- Ó tényleg? - játszotta meg a meglepettet Terra. - Hihetetlen, hogy képes téged elviselni! - hüledezett. - Nem is értem. Pedig ahhoz tehetség kell, hogy melletted ne akarjon öngyilkos lenni. Bár gondolom az ágyban nyújtott tehetséged miatt van veled, elég sok tapasztalatod van, az biztos! Ahhoz legalább értesz Devine, ha máshoz nem is.

- Oli szeret engem és nem csak amiatt vagyunk együtt. - vágtam rá. - Bár ha amiatt lenne, én legalább kellek valakinek, nem úgy mint te! - fintorogtam. - Kinek lenne gusztusa megdugni téged?! Szánalom!

- De rajtam legalább nem ment keresztül a fél iskola, mert nem rakom szét a lábamat mindenféle jöttmentnek. - válaszolta Terra beindulva. - Lehet Oli túl sok klóros vizet nyelt, amiért képes volt egyáltalán hozzád érni. Ki tudja, milyen betegségeket szedhet össze tőled! Én még bottal sem piszkálnálak meg!

Kenna csak kapkodta a fejét jobbra-balra, és hallgatta a durvábbnál durvább odaszólásokat és nem értette miért csinálják ezt. Ő nem volt hozzászokva ehhez a beszédhez.

- Most már elegem van belőled, Clarke! Fogd be végre azt a kikúrt nagy pofádat! - kiabáltam rá. - Nem tehetek róla, hogy senkinek nincs hozzád gusztusa, úgyhogy ne rajtam éld ki a szexualitás iránti vágy miatt felgyülemlett feszültségedet! - üvöltöttem. - Nem tehetek róla, hogy engem meg akarnak kapni, téged meg nem!

Terra éppen nyitotta volna ki a száját, hogy visszaugasson neki, hogy elküldje a kurva anyjába, mikor a telefonja megszólalt, ő pedig cifra káromkodások között közölte, hogy ezt máskor rendezzük le, majd távozott. A folyosón is visszhangzottak a szitkok, amik elhagyták a száját, ahogy a telefonba üvöltött. Nagy vigyorral fordultam a vöröske felé, aki csendben meghúzta magát a tőlem legtávolabbi ágyon.

- Nos, van valami mondanivalód? - kérdeztem mire, sokkos állapotban, némán megrázta a fejét, én pedig elégedettem mosolyogtam. - Helyes!

És nagy tapsot Nixie Devinnek :DD Ez volt ő :D És végre kiélhettem a vágyaimat és legalább írásban elküldhettem egy ilyen lányt a fenébe :DD Wááá, komiknak örülnénk :DD